Ezt a posztot a szaunában írom, miközben izzadok.

Igen, ez az én saját időm - egy egocentrikus szeánsz szombatonként-  töltekezés,

ami netto önsanyargatás:

• 15 perc a brutál farformáló (asszem görkori?) gépen,
• 40 perc 15% (ez a maximum) emelkedőn 7-8 km/h-val futópadon,
• majd egy 20 perces össztestet megmozgató súlyzózás...

szakad a víz, feszülnek az izmok, nem bírom- mindjárt feladom.

Aztán edzés vége, nyújtás, öltözőbe be...szaunás lepedő fel, lezuhanyoz és most itt benn- a lélek és a világ csendjében, lenullázott pőreségemben kinyúlva-  újrabútolok.

Mi lenne más? 

• spárga újkrumplival
• és uzsonnára hommage à  Hamvas-  eper :))

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen trendi kis szakács leszek, de bizony itt a spárga-szezon és ez a három íz- egyszerűen kihagyhatatlan... no meg a színek: hófehér  tűzpirossal, annyira húsvéti, annyira vibrálóan élő, feltámasztja a holtakat is (vagy ez hülye poén?).

Két hete keresem a szavakat az átélt kétezeréves mostról,

mely fölemelve az enyészetből Ádámot

visszaadta enyészhetetlenségünket- az elvesztett ősi méltóságot,

fél-emlék még a jelenben is.

Aztán az időkapu becsuk,

a való mállaszt,

bukdácsolva sodródom a következő  replay felé.

Mostanában az "ugye szeretsz?" és a "nem szeretlek"-ben vergődünk....olyan szinten, hogy az éppen csak beszélni tanuló 21 hónapos is már, ha valami nem az ő elképzelései szerint alakul, akkor egy harsogó  "mem sze!"=(nem szeretlek)  és "nem te!"(= nem tetszik)-kel utasít rendre. Ilyenkor próbálom elmagyarázni, hogy bár a jelen csínytevést nem helyeslem, de mindig is szeretni fogom őket.

Pénteken lagzi lesz...

nem-nem, csak kábé egy kisebb lagzira való élelemmel készülünk, mert a fiunk lesz az "óvodai szakács".

Négy évesen: önmagának és 19 társának, 5 napközis iskolásnak és 4 felnőttnek főz ebédet, természetesen segítséggel, de akkor is....minek, miért nem lehet a pénteki napra is a szabvány étkeztetőtől rendelni? Hóvége is van, szóval ha nem is vág hanyat, de számít, a nagyobb gond a kivitelezés, ugyanis nem elég, hogy kitaláljunk egy olyan menüt, amit a Morzsim el tud már készíteni és szeret, hanem mindezt egy két égős gázpalackos tábori rezsón kell végrehajtani, mert áram nincs. Magyarán kedvenc pűrélevesek kilőve, mert nincs botmixer, sütőben sült sós-édes finomságok szintén, marad a fazékban főzés és az olajon sütés...

Már indulunk hazafele: a Kicsi a babakocsiban, a Nagy duzzogva a futóbringáján, mert ő még "maaaaraadni akaaaar".  Én viszont fázom, tombol a tavaszi megfázásom, köhögnöm kell és zúg a fejem... hiába a tavaszi szellő, hétágra viruló nap... igazából csak vonszolom magam. Kicsi már pakolgatja magát a délutáni alváshoz, legszívesebben befeküdnék mellé a bundazsákba. Édesistenem milyen jó volt kinn a szabadban aludni... még mindig felsejlik az érzés, az emlék...Na de vissza a jelenbe: A. szélsebesen előremegy, kurjongat, hol "ta-tűűű-táátááá" (német tűzoltó autó), hol "lá-lűűűű-lááláá" (francia? mindenesetre ő találta ki), aztán átcsap szapora magyar nénózásba, majd az ösvények kereszteződésénél odakiált:

- Anyaaaa, versenyezzünk! - elmosolyodom a tőlem kábé hetven méterre levő vetélkedő kiskakason.

- Felkészülni, vii-gyááááz, kéééész.....rajt!- kiáltom.

Mindketten nekifeszülünk: én a babakocsinak, a Kicsi közben figyel, mégis nehezednek a pillák, mindjárt alszik... odaát a mezőn már rohannak a kicsi lábak:  át, hepe-hupákon keresztbe, piroslik az igyekezettől a bájos gödröcskékkel dekorált arc. Fújtat, iparkodik, száguld. Látszik, hogy nagyon nyerni akar. Aztán megtorpan.Már észre sem vesz, ott áll a mező kellős közepén, bringáról leszáll, gondosan kitámaszt és valamit szemlél. Magamban dühöngök, nem igaz, hogy kutyaszarba lépett, nekem ma már csak ez hiányzik. Odakiáltok: mijaaaz? 

- Anya, ezekszépek!

-Teeessék?

Nem értem a választ, odatolom a göröngyökön a babakocsit, bolygókerék kacsázik és akkor látom, hogy előbújtak a százszorszépek.

A  Nagyom ugrándozik, ugye őket már szabad? (mármint letépni). Mondom neki, igen. (A krókuszok, kikericsek, hóvirág, a gombák és a bogyók - "csípnek", muszáj volt valahogy elmagyaráznunk, hogy ne nyúljon a mérgező, ill. ismeretlen növényekhez ). Én meg egyszerűen nem győzök csodálkozni ezen a pici kis teremtményen, aki ennyire odafigyel a részletekre, mindent észrevesz. Így a nőnap kapujában két ajándékot is kaptam: a Kicsi megtanult önállóan csúszdázni, a Nagytól meg egy nejlon zacskónyi százszorszépet, amit itthon vízbe tettünk, úszkálnak.

Isten éltesse a Zoltánokat :)!

Van ez a film: Julia Ormond egy amerikai nő Oroszországba utazik, hogy ott anyagi támogatást szerezzen egy amerikai feltaláló barátjának, aki egy favágó gépet akar szerkeszteni. A monstrumot “szibériai borbélynak” keresztelik, ami egyben utalás arra, hogy úgy fogja vágni a fát, mint a borbély a hajat.

Fura párhuzam, de a világ pontosan ilyen monstrumként tekint ma Oroszországra.

A szív összeszorul, a lélek ficánkol, mi vár rank? Gyakorlatilag 1954-ben, egy végig piált éjszaka után Hruscsov átrajzolt egy geopolitikai térképet, ami addig törvényesen Oroszországé volt- ma nemzetközi jogsérelem, hadi helyzet, egy újabb világháború. Persze kérdés, hogy (a másik piálós utódnak) Jelcinnek, a Szovjetúnió szétesésénél, miért nem jutott eszébe, hogy kéne nekünk vissza Krím- Kravcsukék ugyanis nem ragaszkodtak, visszaadták volna, hiszen már a függetlenség gondolata is melengette a malorossz*  büszke szíveket és az ukránok többsége Krímre mindig is a nagy orosz (velikorossz) hadiflotta bázisaként tekintett.

Ma még az engesztelés vasárnapján, talán lehetőség van megegyezni, kaviáros blinit enni, bírkózni, egymásnak feszülni, egy végtelen átdorbézolt farsangi éjszakában feloldódni, hogy másnap elinduljon mindenki a megtisztulás felé.  Remélem eszükbe jut.

A magam részéről pedig szeretnék bocsánatot kérni, ha valakit szóval, tetteimmel megbántottam, szeretném letenni ezeket a terheket.

Ne legyen háború.  (malorossz- szó szerint kis orosz, Ukrajnát Malorossziának (kis Oroszországnak) is hívják.)

Már süt a nap,  a reggeli kávésbögrémet szorongatom, mindenem fáj és merengek az ablakon kifelé, a szembefán első blikkre egy mátyásmadár moccan, aztán megdörzsölöm a szemem és jééé- visszajöttek a balkáni gerlék...elvileg nem vonulók, mégis a mi környékünkön csak tavasszal bukkannak fel, télen nem tudom merre húzódnak, hívom A.-t:

- Gyere mutatok neked nyakörves madarat!- felemelem az ablakpárkányra, ott megáll és figyel.

- Anya, hol- hol?

- Ott a fán, látod az a szürke, még egyedül van. 

- Nem látom.

- Figyelj picit, nni, megmoccant! -most már A. is észreveszi: zsibong, örül, két tenyerével teletapicskolja a frissen lesuvickolt ablakot..., -Ilyen madarunk még nem volt, ez új!

A Kicsi már a combomat ütögeti, hogy kapjam kézbe, hogy ő is lásson, kézbeveszem összeráncolja a szemöldökét és koncentrál, próbálom fordítani a fejecskéjét a madár felé, de ellenáll, aztán szerencséje van, mert arra ugrál egy mókus. Kicsi örömében felkiált:

-Ci-ca, maaau!- végülis cica vagy mókus, egyremegy: négy lábuk van, háztetőn közlekednek és hosszú a farkuk, nem baj, ennyi idősen még belefér.

A Nagy kérdezi tőlem mi a neve a madárnak, mondom neki "Türkentaube" vagy "Balkáni gerle", tetszik neki. Ami még érdekes, hogy a gerlicét (latin nevén Streptopelia decaocto-t) Frivaldszky Imre írta le bulgáriai útja során 1835-ben. A névben a decaocto hangutánzó, amely a gerle jellegzetes szinkópás huhú-hu-rrogására utal. Egy történet szerint tizennyolc fillért kapott egy szolgálólány a munkájáért és keseregve ismételgette a számot, míg Zeusz megkönyörült és galambbá változtatta... Mindenesetre jobb megszívlelni, inkább nem panaszkodom. Összevakarom magam. T. segít felöltöztetni a kicsiket és elindulunk a verőfényes napsütésben misére. Nem hagyhatom ki a mai napot- ma születésnap is van. Az útmentén, mint kék szőnyeg ott virítanak a kikericsek, tegnap még nem voltak ott...ha itt lennél, ma hatvankét gyertyát gyújtanánk egy hatalmas tortán...

Köszönjük a gerlét, a kikerics-szőnyeget és a fényt.

"Külsőleg élettelenül közeleg

a kábult, lomha tavasz

 

Minden belép a születő világba, mezítelenül,

fázva, minden bizonytalan egyébként,

csak az nem, hogy belépnek. Köröttük mindenütt

a hideg, ismerős szél. -

 

Ma a fű, holnap

a vörös levelek merev göndörödése

 

A tárgyak egymásután kibomolnak,

meggyorsul a világosság, a levelek körvonala"

Williams, W.C.: Tavasz  és minden (Végh Gy. fordítása)

A Nagy tegnap itthon maradt, már napok óta mondogatja, hogy nem akar óvodába menni. Kérdezem ki bántott? Valami baj van? Nem. Este mondjuk neki, ha esni fog itthon maradhatsz. Tegnap esett, ő meg örömködött, hogy akkor ugye ma itthon maradhat, mondom neki, rendben. Átölel és azt mondja, nagyon szeretlek. Elmosolyodom, én is. Vajon féltékenység, hogy a Kicsi velem, neki meg el. Vagy érzi, hogy nem vagyok mostanában túl jól és ez valamiféle oltalom, hogy a közelemben lehessen- ez is lehetséges. Este is rajtam csüng, az apja egy kicsit sértődötten jegyzi meg, hogy egész nap anyával voltál és tényleg "anya-anya-anya".

Ma süt a nap.

Miután A. elmegy az apjával az oviba a Kicsi beszabadul a Nagy birodalmába.  Egyszerűen az se tudja, hova kapjon örömében, hogy végre minden csak az övé és senki nem ad barackot vagy csípi meg, ha véletlenül tilos zónában jár. Én meg szemlélem:

• a karácsonyra kapott játék presszógép (természetesen piros) pont úgy áll a szekrény tetején, mint az én konyhámban.
• a kenyérsütő, szigorúan az alsó polcon, ahogyan nálam,
• aztán fent a polcon "tégelyek"- áhh ezek lesznek a fűszerek...

Lassan ahogyan végigszemlélem a papírgyűjtő zsákból kikukázott dobozokat rájövök, hogy ez az én konyhám és a látszólagos " kupi" az tkp az én "rendem".

A Kicsi tegnap meglepett: fogta a piros vödrét a játszótéren és a vadgesztenyefák felé igyekezett, mutat a földre és kérdőn néz rám: "nye-nye", magyarán hol vannak a gesztenyék? Az az igazság, hogy ezen szimplán ledöbbentem, ősszel, amikor alig volt még egy éves, valóban mosolygósan barna gesztenyéket gyűjtögettünk tonnaszámra. Én eddig azt hittem, hogy hároméves korig csak implicit jegyeznek meg dolgokat. Tévedtem.

A Nagy viszont felismeri már száraz levélről is a vadgesztenyét, a bükköt és a tölgyet , ill. angolul is tudja: chesnut, beech, oak- "mutter-Katania" szuperjó munkát végez, nemcsak szavakat tanít, hanem szemlélni az én kicsi erdei Mauglimat. A gyerek sugárzó, boldog arccal mutatja nekem egy szép munkáért (falevél ragasztás, színezés) a hipi-szupi földkotrós-traktoros matricákat.