A Nagy tegnap itthon maradt, már napok óta mondogatja, hogy nem akar óvodába menni. Kérdezem ki bántott? Valami baj van? Nem. Este mondjuk neki, ha esni fog itthon maradhatsz. Tegnap esett, ő meg örömködött, hogy akkor ugye ma itthon maradhat, mondom neki, rendben. Átölel és azt mondja, nagyon szeretlek. Elmosolyodom, én is. Vajon féltékenység, hogy a Kicsi velem, neki meg el. Vagy érzi, hogy nem vagyok mostanában túl jól és ez valamiféle oltalom, hogy a közelemben lehessen- ez is lehetséges. Este is rajtam csüng, az apja egy kicsit sértődötten jegyzi meg, hogy egész nap anyával voltál és tényleg "anya-anya-anya".
Ma süt a nap.
Miután A. elmegy az apjával az oviba a Kicsi beszabadul a Nagy birodalmába. Egyszerűen az se tudja, hova kapjon örömében, hogy végre minden csak az övé és senki nem ad barackot vagy csípi meg, ha véletlenül tilos zónában jár. Én meg szemlélem:
- a karácsonyra kapott játék presszógép (természetesen piros) pont úgy áll a szekrény tetején, mint az én konyhámban.
- a kenyérsütő, szigorúan az alsó polcon, ahogyan nálam,
- aztán fent a polcon "tégelyek"- áhh ezek lesznek a fűszerek...
Lassan ahogyan végigszemlélem a papírgyűjtő zsákból kikukázott dobozokat rájövök, hogy ez az én konyhám és a látszólagos " kupi" az tkp az én "rendem".
