Már indulunk hazafele: a Kicsi a babakocsiban, a Nagy duzzogva a futóbringáján, mert ő még "maaaaraadni akaaaar". Én viszont fázom, tombol a tavaszi megfázásom, köhögnöm kell és zúg a fejem... hiába a tavaszi szellő, hétágra viruló nap... igazából csak vonszolom magam. Kicsi már pakolgatja magát a délutáni alváshoz, legszívesebben befeküdnék mellé a bundazsákba. Édesistenem milyen jó volt kinn a szabadban aludni... még mindig felsejlik az érzés, az emlék...Na de vissza a jelenbe: A. szélsebesen előremegy, kurjongat, hol "ta-tűűű-táátááá" (német tűzoltó autó), hol "lá-lűűűű-lááláá" (francia? mindenesetre ő találta ki), aztán átcsap szapora magyar nénózásba, majd az ösvények kereszteződésénél odakiált:
- Anyaaaa, versenyezzünk! - elmosolyodom a tőlem kábé hetven méterre levő vetélkedő kiskakason.
- Felkészülni, vii-gyááááz, kéééész.....rajt!- kiáltom.
Mindketten nekifeszülünk: én a babakocsinak, a Kicsi közben figyel, mégis nehezednek a pillák, mindjárt alszik... odaát a mezőn már rohannak a kicsi lábak: át, hepe-hupákon keresztbe, piroslik az igyekezettől a bájos gödröcskékkel dekorált arc. Fújtat, iparkodik, száguld. Látszik, hogy nagyon nyerni akar. Aztán megtorpan.Már észre sem vesz, ott áll a mező kellős közepén, bringáról leszáll, gondosan kitámaszt és valamit szemlél. Magamban dühöngök, nem igaz, hogy kutyaszarba lépett, nekem ma már csak ez hiányzik. Odakiáltok: mijaaaz?
- Anya, ezekszépek!
-Teeessék?
Nem értem a választ, odatolom a göröngyökön a babakocsit, bolygókerék kacsázik és akkor látom, hogy előbújtak a százszorszépek.
A Nagyom ugrándozik, ugye őket már szabad? (mármint letépni). Mondom neki, igen. (A krókuszok, kikericsek, hóvirág, a gombák és a bogyók - "csípnek", muszáj volt valahogy elmagyaráznunk, hogy ne nyúljon a mérgező, ill. ismeretlen növényekhez ). Én meg egyszerűen nem győzök csodálkozni ezen a pici kis teremtményen, aki ennyire odafigyel a részletekre, mindent észrevesz. Így a nőnap kapujában két ajándékot is kaptam: a Kicsi megtanult önállóan csúszdázni, a Nagytól meg egy nejlon zacskónyi százszorszépet, amit itthon vízbe tettünk, úszkálnak.
Isten éltesse a Zoltánokat :)!
