Már süt a nap, a reggeli kávésbögrémet szorongatom, mindenem fáj és merengek az ablakon kifelé, a szembefán első blikkre egy mátyásmadár moccan, aztán megdörzsölöm a szemem és jééé- visszajöttek a balkáni gerlék...elvileg nem vonulók, mégis a mi környékünkön csak tavasszal bukkannak fel, télen nem tudom merre húzódnak, hívom A.-t:
- Gyere mutatok neked nyakörves madarat!- felemelem az ablakpárkányra, ott megáll és figyel.
- Anya, hol- hol?
- Ott a fán, látod az a szürke, még egyedül van.
- Nem látom.
- Figyelj picit, nni, megmoccant! -most már A. is észreveszi: zsibong, örül, két tenyerével teletapicskolja a frissen lesuvickolt ablakot..., -Ilyen madarunk még nem volt, ez új!
A Kicsi már a combomat ütögeti, hogy kapjam kézbe, hogy ő is lásson, kézbeveszem összeráncolja a szemöldökét és koncentrál, próbálom fordítani a fejecskéjét a madár felé, de ellenáll, aztán szerencséje van, mert arra ugrál egy mókus. Kicsi örömében felkiált:
-Ci-ca, maaau!- végülis cica vagy mókus, egyremegy: négy lábuk van, háztetőn közlekednek és hosszú a farkuk, nem baj, ennyi idősen még belefér.
A Nagy kérdezi tőlem mi a neve a madárnak, mondom neki "Türkentaube" vagy "Balkáni gerle", tetszik neki. Ami még érdekes, hogy a gerlicét (latin nevén Streptopelia decaocto-t) Frivaldszky Imre írta le bulgáriai útja során 1835-ben. A névben a decaocto hangutánzó, amely a gerle jellegzetes szinkópás huhú-hu-rrogására utal. Egy történet szerint tizennyolc fillért kapott egy szolgálólány a munkájáért és keseregve ismételgette a számot, míg Zeusz megkönyörült és galambbá változtatta... Mindenesetre jobb megszívlelni, inkább nem panaszkodom. Összevakarom magam. T. segít felöltöztetni a kicsiket és elindulunk a verőfényes napsütésben misére. Nem hagyhatom ki a mai napot- ma születésnap is van. Az útmentén, mint kék szőnyeg ott virítanak a kikericsek, tegnap még nem voltak ott...ha itt lennél, ma hatvankét gyertyát gyújtanánk egy hatalmas tortán...
Köszönjük a gerlét, a kikerics-szőnyeget és a fényt.
"Külsőleg élettelenül közeleg
a kábult, lomha tavasz
Minden belép a születő világba, mezítelenül,
fázva, minden bizonytalan egyébként,
csak az nem, hogy belépnek. Köröttük mindenütt
a hideg, ismerős szél. -
Ma a fű, holnap
a vörös levelek merev göndörödése
A tárgyak egymásután kibomolnak,
meggyorsul a világosság, a levelek körvonala"
Williams, W.C.: Tavasz és minden (Végh Gy. fordítása)