Tegnap belenéztem a blogunkba, beleolvastam a hozzászólásokba és rá kellett jönnöm, hogy nagyon hiányzik a társaság. Talán így Karácsony előtt, pár gondolat erejéig talizhatnánk! Puszi: Koriander Boldog első Adventet!

Reszet Elek: Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”  A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Várakozzunk együtt az év talán legszebb ünnepére a karácsonyra! Ki-ki mit tart fontosnak belőle, kinek milyen szép élménye volt, amit megosztana velünk és milyen megnézésre, meghallgatásra érdemes képet, zenét, verset tudna a többiek számára is hozzáférhetővé tenni egy-egy kommentben? Mintegy apropónak és témamegjelölésnek illetve némiképp a téma felütéseként következzen Pilinszky János Karácsonyi gondolatainak egy részlete:

A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

 Tudom hogy sokak számára elcsépelt lehet, számomra sosem válik azzá, mindig elgondolkoztat Pál korinthusiakhoz írt első levelének ismert részlete:

"Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr..."

 Kép címe: Carl Vilhelm Holsøe: Kvinde ved vindu

-Reszet Elek-

december 4.

Az év vége felé, ahogyan egyre rövidülnek a napok, az ortodoxoknál november 28-án elkezdődik a Karácsonyt megelelőző negyven napos böjt.  Hosszú időszak. Az első meggyulladó pici irányfény a Megváltó születése felé vezető úton az Istenszülő templomi bevezetésének ünnepe: Máriát a szülei még születése előtt Istennek ajánlottak és hároméves korában a templomi szolgálatra szentelték Márián keresztül teljesedik be az új teremtés, annak az Istennel való egységnek a helyreállítása, amelyet az ősszülők (Ádám és Éva) bűnbeesése által elvesztettünk. Az ünnep egyrészt emlékeztet a szülők szerepére (Joákim és Anna) és elkötelezettségére, másrészt a gyermeki lélek tisztaságára: Istennel való egységére, amit felnőtt korunkra legtöbbünk elvesztünk. Ezért az ünnep nemcsak az Istenszülőé, hanem a gyerekeké is.

Ezen az ünnepen éneklik az ortodoxok előszőr  a karácsonyi kánont, mely:

„Krisztus születik, dicsőítsétek. Krisztus jő a mennyből, fogadjátok. Krisztus a földön van, emelkedjetek. Énekelj az Úrhoz egész földkerekség, és örömmel magasztaljátok Őt népek, mert megdicsőíttetett" irmosszal kezdődik.

 december 7.

Hachiko (1923-Hachiko "csak" egy kutya volt. Azt hiszem a legismertebb valódi kutya. Akita inu fajtájú kutyusként látta meg a napvilágot 1923-ban Japánban. Két hónapos korában fogadta magához dr. Ezabuno Ueno és adott neki otthont Tokió egyik külvárosában. Hachiko minden reggel lekísérte gazdáját a vasútállomásra, ahonnan a doktor dolgozni ment és egész nap, a gazdi visszaérkezéséig várta őt.

Doktor Ueno 1925 májusában szívrohamban egyik előadása közben meghalt. Az özvegye néhány hét múlva hazaköltözött szüleihez, Hachikót és a házat a rokonokra illetve barátokra bízva. Hachiko minden reggel elment az állomásra és az esti kapuzárásig ott várta a gazdáját. Minden reggel egészen 1935-ös haláláig, vagyis tíz éven keresztül! Így várakozva, a vasútállomás peronján is halt meg tizenkét évesen és négy hónaposan. Mint a szeretet és hűség jelképének, két helyen is szobrot, síremléket emeltek, ahol mind a mai napig gyakran tűnik fel friss virág, koszorú.

-Reszet Elek-

Valahogy így ősz tájékán, ahogyan egyre rövidültek a napok, mindig szívesen menekültem a Bajcsy-Zsilinszky út zajos forgatagából a Hold utca felé, a Batthyány-örökmécsesnél megállva egy picit megmelengettem a szivem a pislákoló lángban és utána, mintha mi sem történt volna, szaporán a Jászai egyik kiskocsmája felé vettem az utam. Fanta, buli, haverok, mi mások vagyunk? Mégis ha meglátom a naptárban, hogy október 6-a, beugrik a dátum, megráz illetve felráz. Iskolásként még fejből fújtam a tizenhárom nevet, most szükségem volt a wikipédiára: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.

Reszet Elek:

A magam részéről a megemlékezés kapcsán két dolog jutott az eszembe. Az egyik, hogy a szabadság eszméje és az abszolutista elnyomás elleni harccal kapcsolatos összefogás mennyire eltérő életsorsú, származású illetve különböző nemzeti hovatartozású embereket terelt egy zászló, a magyar zászló alá. Bem Józsefről mindenki tudja, hogy cseh eredetű lengyel nemesi család sarja volt, ám vértanúink kapcsán azok származása talán már nem olyan közismert. Valószínűleg a legtöbbünk nem tudná elsorolni az összes vértanú nevét és könnyen lehet hogy nemzetiségi hovatartozásukkal sincsen tisztában, ezért íme egy kis összefoglaló:

     - Knezić Károly: apai részről hovát származású

     - Damjanich János: szerb származású

     - Aulich Lajos: német anyanyelvű családból származott

     - Lahner György: német anyanyelvű polgári családba született

     - Poeltenberg Ernő: osztrák, polgári származású 

     - Leiningen-Westerburg Károly: Hessen nagyhercegségben született, felesége révén magyarországi nagybirtokos

     - Kiss Ernő: örmény eredetű család gyermeke

     - Lázár Vilmos: örmény eredetű magyar nemesi család sarja

Hogy miért e felsorolás? A kor igényei és meglehet romantikus életfelfogása, a manapság sokak számára idejétmúltnak tartott emberi értékek, mint becsület, tisztesség, kötelességtudat, hazaszeretet képes volt származásra és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül egy eszme mögé felsorakoztatni az egész országot. Ez a sokszínűség és közös cél tükröződik vértanúink személyében is. 

Mint minden ünnepen, megemlékezésen, így ezen is óhatatlanul felmerül a történelmi aktualizálás igénye, szándéka. Számomra ha valami aktualitása van a mai napnak az az összefogás ténye volt. Ezek az emberek és más százezrek egy közös célért összefogva maradandó értéket hoztak létre annak ellenére, hogy a szabadságharc katonai szempontból elbukott. Megszívlelendő példa mai meghasonlott és önmaga ellen fordult társadalmunkban!

A korszellemünk része, hogy bizonyos szavakhoz már-már pejoratív jelentéstartalmat társítunk. Manapság ilyen szó a "hős" kifejezés is. A mai nap megemlékezései talán hozzájárulhatnak e szó valós jelentéstartalmának helyreállításához is. Azt hiszem ma mindennél jobban szükségünk lenne néhány hősre.

Végezetül álljon itt két idézet. Az első Damjanich János bácskai szerbekhez intézett proklamációjának a szövege, melyet a Tiszához vezénylése kapcsán adott ki. Annak bizonyítékaként is, hogy mennyire azonosult a tábornok a szabadság eszméjével. 

Ti kutyák!

     

     Én most elmegyek; de azt mondom nektek, csöndesen maradjatok, mert különben ismét visszatérek, s mindnyájatokat kiirtalak a föld szinéről. S hogy egyetlen egy ember se maradjon gonosz fajunkból, az utolsó rácz sírján én is golyót röpítek agyamba.

    Versecz, január 9. 1849.

                                                                           Damjanich.

A második pedig Schweidel József utolsó szavai, melyek könnyen lehet sokak számára ma is aktuálisak.

       A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Isten nyugosztalja hőseinket!

Koriander:

Van olyan, hogy valami megakad, pedig alapvetően nincs semmi baj. Így történt ez két hónapja, amikor - egy szerencsétlen megfogalmazás és kereszthivatkozás miatt -  végigsöpört a blogon egy „csakolvassás” forgószél. A látogatottság az egekben volt, viszont az étvágy elment az írástól. Mostanra minden lecsendesedett és őszintén hiányzik a kis „offoldás” lazulás a filmekkel, könyvötletekkel, jó versekkel. Szóval továbbra is jut minden résztvevőnek kisvödör meg pöttyös laszti, sőt akár a mesebeli disznót is el lehet kisérni a végtelenbe túrni, mert bizony sok filmet nézünk. Hogy mit látunk? Fákat elsuhanni egy záródó világba és egy malacot hajszálon hófoltot húzni a sárba :). Na jó, viccet félre, mellesleg az egyik kedvenc kispálommal, a mai toplistánk a papírzsepis, fagyinyalós  romantikus filmek. 

Reszet Elek:

Ki ne emlékezne Audrey Hepburnre ahogy kikapja a kezét a római La Bocca della Veritából, Rickként Humphrey Bogartra ahogy a kocsmája pultjánál kesereg, Rose-ra és Jackra a Titanic orrában vagy éppen Vivien Leigh örökös „Ashley, ó Ashley!” kiáltozására az Elfújta a szélből.

Összegereblyéztünk ötven számunkra kellemes emlékeket hordozó romantikus filmet további felhasználásra. Remélhetően találtok olyat közöttük, amelyet még nem láttatok. Mint minden lista ez is szubjektív és a felsorolás nem jelent egyben értéksorrendet. Mindenesetre jó szórakozást!

Tehát "A" lista :-)

A suttogó

Üzenet a palackban

Római vakáció

Titanic

Szerelmünk lapjai

Az időutazó felesége

A szív hídjai

Szerelmi történet (1970)

P.S. I love you

Séta a múltba

Az angol beteg

A felhők fölött 3 méterrel (2010)

Waterloo híd

Édes november

Ha eljön Joe Black

Casablanca

Elfújta a szél

Moulin Rouge

Rómeó és Julia (1968)

Szerelemre hangolva (2000)

Ghost

Napos oldal

Casanova (2005)

Ház a tónál

Véres gyémánt

Éjjel a parton

Szerelem és más drogok

Vágyakozás (1953)

A felolvasó

A szibériai borbély

West Side Story (1961)

A szerető

Az utolsó mohikán

A szerelem Harley Davidsonon érkezik

Távol Afrikától

A szerelem erejével

A velencei kurtizán

Pár lépés a mennyország

Angyalok városa

Napok romjai

Árnyékország

Igazából szerelem

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Fogadom

Halhatatlan szerelem (1992)

Büszkeség és balítélet (2005)

Veszedelmes viszonyok (1988)

Hétköznapi pár

Sabrina (1954,1995)

Micsoda nő!

Koriander szerint:
Tulajdonképpen egy újabb showbizniszes hírességről lesz szó, aki a karrierje indulási pontjában különbözött a nők többségétől és nem félt élni a képességeivel: Veronica Moser. Antipipőke titkárnőként kezdett, de megunta a hétköznapi melót és szerencsés alkatának, érdekes arcszerkezetének köszönhetően egy ideig fotó- majd aktmodellként dolgozott. Mindig is szerette a férfiakat és a szexet, így 1982-től a vizuális világ egyik extrémebb ágazatában vállalt munkát, nevezetesen a pornóiparban.

A nőben igazából egy marketing stratéga veszett el, hiszen hamar felismerte, ahhoz hogy tartósan biztosítsa a jövőjét, meg kell kerülni a tömegpiaci versenyt és valami különleges dologhoz kell érteni. Ez amúgy a nagyok ‘biznicében’ bevett vállalati stratégiás kitörési lehetőség, amikor a piaci rések meglelésével extra réshozamokat érnek el. Nos, Veronicanak sikerült meglelni, és ő lett a kakis-szex királynője.

Sikerének alappillérei:

• rés-szakosodás: a niche lehetőségére Veronica figyelmét az egyik partnere hívta fel, kipróbálta, ment neki.
• maximális rugalmasság: Veronicanak a későbbiek folyamán sem jelentett gondot a női- ill. a férfi ürülék. fogyasztása és mennyisége, kihívásnak, megoldandó feladatnak tekintette, persze voltak réspreferenciái, szerinte a férfiaké ízletesebb.
• szoros vevő kapcsolatok: Veronica házhoz is megy szart enni, honlapján fel lehet venni vele a kapcsolatot
• fő kompetenciákra való koncentrálás: büszke rá, hogy a gyomra olyan, mint egy disznóé és sikerült önmaga korlátait megugornia.

120 filmben szerepelt, világhírhedtség lett. 2007-től a hanyatló ágazat és a csökkenő érdeklődés miatt kivonul a piacról és a fétis-pornográfiában vállal már csak havi egy onlájn filmet. A vele készült “Deep inside Veronica Moser’s Mind” interjúból kiderül, hogy a nőnek egyáltalán nincsenek öndefiníciós problémái, ez a munkája, ebből él, ezt szereti, sikeres és mindezt mosolygós őszinteséggel adja elő. Minden bizonnyal sok döntést kellett meghoznia és szó szerint keményen megdolgozott a sikerért. Önmagát nemes egyszerűséggel Pornarellának becézi.

Pikareszk szerint:

Szarevő. Fukarsága olyan mértékű, hogy saját igényeit sem hajlandó kielégíteni, lemond alapvető járandóságairól, örömeiről, következésképp egy haszonnak vélt cél érdekében önmagáról.
Az ilyen emberek általában olcsónak, savanyúak és élettelenek.
Veronica Moser ő maga a szar evésével fejezi ki önmagát, vállalja az igényeit és elégíti ki azokat. Ennek ellenére kevesebb mocsok böfög fel belőle, mint a tisztes- rendes kispolgárokból, akik végterméknek, nagydolognak és ürítésnek nevezik a szarást.  Ítélkezni kár, ő sem teszi, de nem is játszik együttérzésre, nem jópofáskodik, nem smúzol és nem próbál sajnálatot ébreszteni. Egyszerűen csak az, ami. Egy nő, aki más ember mocskával táplálja az ösztöneit. 

 Reszet Elek szerint:

Nagyon vegyesek az érzéseim a riport megnézése után. Az első érzés (nyitottság ide vagy oda) a fásult undor volt. Nem mondom hogy nem kattintottam még rossz helyre a monitoromon, de az ember átugorja, mint a tv távkapcsolójával a reklámot, esetleg hozzátesz egy "hú b* meg"-et. 

Aztán egy kicsit elgondolkodtam. Nyilvánvalóan az egyik legerősebb tabu meghaladásáról van szó. Nehéz is lenne hasonlóan erőseket felsorolni. Talán a vérfertőzés, a nekrofília és a zoofília hasonló mértékű tilalom. Ezekkel ellentétben viszont nem árt senki másnak, sem embernek, sem állatnak, sem mások emlékének. Különös volt látni azt a könnyed és humoros hozzáállást, ahogy a témáról beszélt és némiképpen elgondolkodtató, hogy valaki éveket áldozzon (két évnél is hosszabb tréning) azon képesség megszerzésére, amely nélkül képtelen lenne az ilyen jellegű szenvedélyét teljes mértékben kiélni.

Az "átlagemberek" (már ha létezik ilyen) kivetik maguk közül az ilyen moser-féléket, pedig ha belegondolunk nap-nap után mi is kétpofára esszük, mégha nehéz is beismerni. Körülnézek és számtalan szarevőt látok a világban! Aztán jön valaki, aki őszinte mosolygással az arcán ezt valójában is és örömmel megteszi.

Nos ki a nagyobb szarevő? :-)

Az egyik még csak a szárnyait bontogatja, a másikat már a világ leggazdagabb szupermodelljei közt jegyzik.Az egyik még szinte gyerek, a másiknak már három sajátja van. Kinézetre szinte ikrek: Palvin Barbarát (az első fotón) gyakran Natália Vogyánovához (a második fotón) hasonítják...Mindkettőt szinte az utcán fedezték fel vajon mennyivel könnyebb a kis glamouros bébeknek... Így van ez?

A Nyizsnij Novgorod munkásnegyedéből származó Natasa Vogyánova szó szerint kemény gyermekkort jegyezhet: 6 éves volt, amikor az édesapja kilépett a család életéből, miután megszületett csecsemőkori agyi bénulásban szenvedő testvére Okszána. Így az édesanyjának egymagában kellett a lányokról gondoskodnia. Miközben az anya négy műszakban a gyárban robotolt, a kicsi Natasa látta el a háztartást és vigyázott a kistestvérére. Később, hogy a családi büdzsét egy kicsit kipótolják lett egy saját gyümölcsös standjuk, ahol a lány iskola után is besegített.

A fordulópont Natasa életében 15 évesen következik be, amikor egy orosz modellügynökség felfedezi. A franciaországi szerződés egyik feltétele a folyékony angol nyelvtudás. Az addig iskolában gyengén teljesítő Natasa megtáltosodik: két hónap alatt tanulja meg a nyelvet. Tökéletes angolsággal kommunkál. Innentől már csak felfele van: 1999-ben a kelet-európai újhullámos modellek között az egyik legkeresettebb. A sikeres és gyönyörű nő körül hemzsegnek a férfiak... Hogyhogy nem a 19 éves lány terhes lesz sir Justin Trevor Berkeley Portmantől, akivel végül 2001 novemberében összeházasodnak.

Vogyánova, saját bevallása szerint már megérett a gyerekvállalásra, hiszen anyja őt is 19 évesen szülte. Látszólag érett gondolat, és már-már hiszek neki. Aztán leesik az álam: két héttel a szülés után már a kifutón, a rivalda fényben áll - csúcsformában. Mindenki őt ünnepli, őt csodálja. Itt azért eltöprengek, vajon irigy vagyok? Vagy mi az ami konkrétan zavar? Két gyerekem van és nagyon is jól emlékszem arra az emberkerülő érzésre, ami az első hónapokat jellemezte, még attól is visszariadtam, hogy megbámulják a gyerekeimet, macsakaként óvtam őket a felesleges tekintettől, ingerektől. Az interjúkban a férje mindig kiemelt helyet kap és Vogyánova hangsúlyozza, hogy a férfi támogatásának köszönhetően sikerült megteremtenie az egyensúlyt a család és a mesés karrier közt (és tegyük hozzá, hogy a pasi jelentette a biztos belépőt a felső tízezerbe). Persze sejtjük mi, hogy lordéknál a háztartást házvezetőnő viszi, a gyerekhez meg nanny kell, de a romantikus énünk hinni szeretne a mesékben, heppineszre vágyik a nép, és Natasa egyre szebb... kegyeit a legnagyobbak keresik: Shiatzy Chen, Calvin Klein, Louis Vuitton, Yves Saint Laurent, L’Oréal, David Yurman, Marc Jacobs, Pepe Jeans, Diane von Fürstenberg, Chanel, Guerlain.

Vogyánova 25 évesen már háromszoros szuperanya, Lord Portman hűséges pincsiként tologatja/ ringatja a kifutók kulisszái mögött a babakocsit, hát ez van, ez is az asszonyi piár része...

Egy szupermodell persze nem csak szép, hanem jószívű és kedves. Natasa intelligensen nyilatkozik, a személye elbűvölő és hiteles. Gyakran látogat Oroszországba: édesanyja és testvére sorsát is elrendezi, nagyszüleinek is addig sosem látott élhető „luxust” teremt. Ezzel egy időben, a gyermekkori emlékek súlyát cipelve titkos, de újságokban azért elegánsan lekommunikált vágya, hogy a hozzáhasonlóan nehéz sorsúak gyermekkorát szeretné boldogabbá, élhetőbbé varázsolni.

A cselekvéshez szükséges löketet végül a 2004-es 334 áldozatot, köztük 186 gyerek életét kioltó beszláni vérengzés adja meg.

2005-ben - barátnőjével Diane von Fürstenberggel - létrehozzák a Csupasz Szív Alapítványt (Naked Heart Foundation). Fürstenberg egyik interjújában nyilatkozza, hogy a kezdeti ügyetlenkedések és bakik ellenére, milyen nyitottsággal és jószívvel fogadták a vagyonosok a kezdeményezést. Hát persze, milyen édesek a játékos kiscicák, ahogyan a sokszázezerfontos gombolyagocskával játszadoznak. Az alapítvány küldetése hangzatos: biztosítani a gyerekek boldogságához szükséges két alapvető dolgot: a szerető családot és a fejlesztő, játékos környezetet. Az alapítvány egyrészt az oroszországi gyermekotthonokban tengődő gyermekek életkörülményein igyekszik javítani, másrészt a sérülékeny családokon próbál segíteni, külön figyelmet fordítva a különböző fogyatékkal élőkre. Külön eredménynek tekintik, hogy az alapítvány létrehozása óta megépítették a 100. játszóteret Oroszország legeldugottabb helyein. Munkájuk középpontjában a család egysége és boldogsága áll.

Vogyánovának mégsem sikerült: 2011 júniusában bejelentik a különélést. Egyes pletykák szerint a válást Lord Portman kezdeményezte “felelőtlen viselkedésre” hivatkozva. Tényleg így van, nemcsak féltékeny volt a pasi? vagy tényleg csalódott „

Azt hiszem Portman, valóban kiábrándult Natasából: 10 év után rá kellett jönnie, hogy az egész csak egy színjáték: a házasságuk, a gyerekek, az alapítvány. Talán ez utóbbival kapcsolatban vannak a legviszásabb érzéseim, ui. Natalink a beszláni vérengzés után Moszkvában sír és mindenféleképpen szeretne segíteni, ezért az a zseniális ötlete támad, hogy az elárvultaknak játszóteret épít! Aha. Egy gyereknek, akinek ép most puffantották le az anyját, valóban terápia az új játszótér...Rögtön nem sikerül, hiszen annyian akarnak a beszlániakon segíteni, hogy az első játszótér Nyizsnij Novgorodban épül fel, hogy az ő gyerekeinek is legyen hova kimenni. Értem én, hogy ő nem orvos, nem pszichológus..., de ha ennyi felesleges pénze van, akkor miért nem direktben és csendben juttatja el a rászorultaknak vagy a rászorultakat ápolóknak? Mennyire fair mások tragédiáját saját öntömjénezéshez használni?

Van ez a fotó, a 19 éves Natali az ortodox egyházi esküvőjén: Portman komoly, míg Natasa valahova üveges tekintettel a messzibe réved... Mintha most is a terven töprengene: kitörni a nyomorból és boldognak lenni, mindenáron. Natali gyakorlatilag nulla szülői felügyelettel és minta nélkül nőtt fel, helyette voltak kötelezettségek és elvárások, és egy mesebeli vágy ebből a pokolból kitörni. A gyerekei ugyanolyan magányosak csak mostmár luxusban és több ország között a láthatásért ingázva. Vajon továbbörökítette a magával hozott ösztönzavart vagy mégis sikerül kitörnie egyszer a spirálból?

 Hivatkozások:

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/russia/6989292/Natalia-Vodianova-role-model.html

http://www.weddingwoof.com/who-else-got-married-in-november-natalya-vodianova-and-justin-portman/

Fogalmam sincs, milyen lehet úgy szülni, hogy egy egész ország sajtója tudósít arról, hogy mi zajlik a lábaim között. 

A rettenetes pillanat, amikor ebbe belegondoltam, akkor jött el, amikor elolvastam Katalin Hercegnő  várható vajúdási idejéről szóló véleményeket. A belejelentés reggel nyolckor érkezett a  Kensington Palace sajtóirodájából, a fájások megindulásáról.  Becsületükre legyen mondva, amolyan angolosan tisztességes intervallumot adtak meg, mint ’12 óra’.

Gondolom, van ilyen statisztikájuk, amivel kiátlagolják, hisz precíz népek, vagy ennyi az ideális, az elvárható, jól hangzik, nem sok, nem kevés. Esetleg erre mondják, hogy tankönyvi?
Aztán, hogy nehogy elbizonytalanodjak, tromfként jött a tágulás mértéke, amit úgy egyébként én magam sem szeretnék tudni a hercegnőről, de persze én ’a nyájas olvasó’ túlélem, lévén nem az én méhszájamon csüng az angolszász bulvár és komoly sajtó.  Az időzítés nem is lehetne jobb, hisz Epsom után vagyunk, az évtizedek óta várt wimbledoni győzelem is elmúlt már annyira, hogy holmi izzadt interjúk elvigyék a címlapokat,  és a Királynő is az idén üli a Gyémánt Jubileumát. Olimpia tavaly volt, így tisztes a távolság van a színes-zajos tömeg, és a  méhösszehúzódások között,  ezt a nyarat az isten is szülni teremtette.

Mi  a munakehelyünkön asszisztáltuk végig az eseményt, körülállva a jéggépet, szorgos ájfonos nyomkövetéssel  gyűjtöttük az információkat. Leia kolléganőm szerint ő már koradélután megszülte volna  a babát, ezért egy ötpercenkénti Come on, push out that baby! - felkiáltással támogatta a Hercegnőt a hátsó konyhában, míg Vicky szerint embertelen, hogy vajúdva kell szülni, ő, egy körülbelül két kilós lányt akar, Phoebe lesz a neve. Az ideális hosszúságú vajúdás után – királyi erény a pontosság - megszületett a trónörökös, aki történetesen fiú.
Mert hogy lehetett volna lány is, ugyanis nemrég módosították a trónöröklési törvényeket, így elsőszülött lány egyenes ágon és önnön teljes jogán kerül az öröklési sorba, vagyis megszületett volna az új királynő. És ez tetszett az angoloknak, mert szeretik a Királynőt, ráadásul úgy is érezték, hogy lány várható, egy állítólagos elszólás, és a törvénymódosítások miatt.

A csalódottság James-től, a menedzseremtől eltekintve, általános. A helybéliek, rövid közvéleménykutatásom szerint lányt vártak, és nem elsősorban Katalin elszólása miatt, hanem mert tetszett nekik az új királynő gondolata.  (Kirsty, angol kozmetikus ismerősöm úgy véli, hogy a szakma csúcsa, ha ő gyantázza Erzsébet Királynő fazonját). James szerint viszont menő, hogy fiú született, akinek ráadásul jó esélye van a James névre, mert rajta van a fogadási listán. Szerinte az első meleg király is lehet még a jövevényből, és igen, hazabeszél, miközben azonnal hívja a húgait – Beatrice-t és Victoriát- hogy az ünnepi teaparti részleteit megvitassák. A lányok fizetnek, mert elbukták a fogadást, mindkettőt. Születendő gyerek nemére, nevére, méretére és hajszínére, szülési időtartamra és császármetszésre fogadni ugyanis  épp olyan jó kis angol szokás, mint az időjárás rendszeres és következetes kitárgyalása.

Én úgy általában el vagyok a helyzedtől ragadtatva, menőnek találom Kate-t, szerintem igen jól csinálja. És jól is néz ki. Vilmos meg jó fej, Asics cipőben ment asszonyt látogatni, és  Black Eyed Peas-t énekelt a gyereknek, felkészítendő a kinti létre.  Összességében felturbózták kicsit a királyi családot – őszintén, rájuk fért- és  így Harry-vel megerősödve igencsak a reformok felé kacsintgat a palotaajtó.

Ja, igen, és az idő.  Már egy hónapja 26-28 fok van Angliában, nem esik, nem is fúj, de ez kit érdekel, amikor élőben követhetjük egy menő kisbaba születését, aki történetesen egy Király, 2013-ban, az uniós szövetkezések csúcsán, föderációk és csoportosulások, globalizáció és liberalizmus idején. Valamiért úgy tűnik nekem, hogy az emberek még mindig szeretik a meséket, csak másféléket, és a felnőttek már nem a könyvből olvassák.

Reszet Elek szerint:  A Szex és Lucía (Lucia y el sexo) Julio Medem 2001-ben készült nagyszerű filmje, melyet nagy szeretettel ajánlok minden felnőtt és nem felhőtlen, ám magával ragadó szórakozásra vágyó filmnézőnek. Mivel jelen esetben sem a film kritikája a cél (az internet önjelölt okoskodó kritikusaival Dunát lehetne rekeszteni) az alábbiakban inkább néhány szösszenet gondolat következik ill. némi filmértelmezés. A részlegesen spojlergyanús megjegyzéseket igyekszem a komment részre hagyni. Miért is jó ez a film egy férfi szemszögéből? 

Például a három gyönyörű női szereplőért. A három szépséget és igazán karakteres szereplőt napestig elnézném. Nem is tudom hirtelenjében Paz Vega, Najwa Nimri avagy Elena Anaya kisugárzása tett rám nagyobb hatást.  Az ízlésesen ám mégsem művészi szenvelgéssel fényképezett és vágott, valóban erotikus jeleneteiért. És a szexualitás valóban keresetlen és felnőttes megélésének ábrázolásáért. A szemet gyönyörködtető mediterrán tájért, a nyelvért és a filmbeli sok evésért (mintha minden érzékszervet igyekezett volna bekapcsolni a rendező). Azért az életérzésért ami a filmből sugárzik, mely még a filmbeli emberni tragédiákat is az elviselhetőség és megérthetőség szinjén képes kezeltetni a filmet nézővel. A film sztorijáért, ami miatt a teljes kétórás film alatt figyelni kell. Látszólag a film egy szerelmi háromszög története, mely viszonyrendszerét árnyalják egyben bonyolítják negatív történések, baleset és halál. Tetszik hogy-e háromszög két csúcsán van nő és csak egy csúcsán férfi. Igazán magával ragadó jelenet és az egyik kedvenc részem, amikor a film vége felé mindkét nő az ajtóra függesztett tekintettel várja a férfi beléptét a szobába. Az arcokon annyi minden tükröződik...

A látszólagos szót e bekezdés elején azért használtam, mert a cselekménynek van egy jóval összetettebb egyben talán érdekesebb olvasata is. Ezzel kapcsolatosan viszont majd a kommentekben, mivel nem szeretném lelőni a film cselekményét. Igazán élvezhető és szerethető  film, mindenkinek ajánlom.

Koriander szerint: Végignéztem. Az a film- ami a személyes fájdalmas emlékek miatt- inkább a „nem nézem tovább” kategória lenne, mégsem tudtam megállítani a lejátszót, és szinte az arcom elé tett két kezem ujjrései közt kukucskáltam végig: fogva tartott.

A két főszereplő, mert erősen emlékeztetnek valakikre, alapból „nemszimpik”- így a negatív elfogultság miatt nehéz a történésekre koncentrálnom: az emléklavina kizökkent, rámtódul és betemet, milyen fura, hogy a film is egy oxigénszegény környezetben játszódik, a víz alatt. Magát a rendezést jelen esetben túlzsúfoltnak találtam: túl erotikus, túl szenvedélyes, túl neurotikus, túl művészi, túl szövevényes. A kevesebb, a képi megvalósításnál, bármennyire is közhelyesen hangzik, több lett volna. Rám nehezedett, és ami leginkább zavar, hogy nem tudtam szabadulni a lúzer balfékek gyülekezete jelezőtől. A végső döfést mégis Luna halála adta meg...amint felbukkan a morgó Rottweiler a filmben sejteni lehet, hogy valami történni fog.  Nem tudom, hogy a rendező részéről a kutyafajta megválasztása tudatos volt vagy véletlen, mindenesetre a németországi statisztikák szerint a Rottweiler az egyik leghamisabb és a harapási statisztikákban a leggyakrabban szereplő kutyafajta. Ettől függetlenül szép állat, de még filmvásznon keresztül is rémisztő, annyira, hogy a morgására olyan zsigeri félelem kapott el, amit az ember valahol fenéktájékon összehúzódni érez, amikor vagy nagyon fél, vagy nagyon leszidták. Az egyetlen cuki jelenet az iszappakolásos erekció volt, azt tényleg meglepően érdekes megoldásnak találtam. Összességében az agyonajnárolt Pedro Almodóvarhoz képest, azt kell hogy mondjam Julio Médem potens, így érdemes lesz rá odafigyelni.

Pikareszk szerint: Lúcia én vagyok. Úgy indul ez a film mint egy pofon, amit nem vársz de megérkezik, és a csattanás pillanatában már tudod, hogy ezt tényleg te kapod, neked szánták - kitérni kár lett volna, a tiéd. Azt hiszem, hogy a másik utolsó utáni alkalommal is meggyőzhető, vagy ha nem, hát megvádolhatom, sose szerettél igazán, ha ez sem, hát kérek, könyörgök, szép lassan lecsúszva a magas lóról, beleesve a kétségbe, jó mélyre, annyira, hogy remegő kézzel mérjem ki a kávét a szünetig, amiben hazarohanhatok és megláthatom minden lakások legüresebbikét. Ahol már csak a telefon csörren, jön a hír, meg az emlékek, mint a lavina, betemetnek, amilyen tisztán felsorakoznak a képek.

Én nem vagyok Lúcia, szerelmet sose vallanék egy ismeretlennek egy kávézóban mióta olvastalak szerelmes vagyok beléd,pillanatfotókkal sem tarkítanám az első alkalmat, ahogy vadul szeretkezünk, de azt hiszem, nem lepődnék meg, ha valaki karon fogna, és hazavinne, ha már megkértem hogy éljen velem, örökre.
Nem én vagyok Lúcia, a holdfényben fogant gyermek nem csalna mosolyt az arcomra, ha egy félkész regényből bukkan fel az a szép kislány, akkor még kevésbé, de én is olvasnám a félkész regényt, belekukkantanék, hisz megölne a kíváncsiság, mit ír a másik, mit rejt a fej, amiből néz rám, mit rejt a homlok, ahonnan kipattan a kérdéssé formált gondolat, és ahol eltűnik a pillanat, meg a férfi is mindjárt, leül, kopácsol, belevesznek a napok a billentyűzetbe. Mintha ellopná az a könyv, az a történet, mi az, ami rólam szól, de nem láthatom, a részese vagyok,. Ha én lennék Lúcia, én is elmennék a megírt szigetre, elmennék oda, ahonnan a másik apaként tért haza, elmennék oda, ahol míg élt, boldog volt, ahol tán van válasz arra, miért fakult még a ránca is, nem is mélyült, csak kopott, mióta tudta a gyereket, mióta  mi már olyan rég együtt vagyunk, mióta mindent beleírt abba a könyvbe, mióta olvasom azt a könyvet. Mert én vagyok Lúcia, hamarabb keresem a választ, minthogy megvárjam, lecsapnám a kagylót, az ítélet előtt én is, lennék félreértés áldozata, csak hogy kifuthassak a világból, ha annyira fájna hogy nem bírnám meghallgatni, hogy ennyi, vége, nincs tovább, elment, a fakuló ráncok mostmár biztos nem mélyülnek tovább.
És lehet, hogy én csak egy Lúcia vagyok, írja, írja valaki a történetemet, hogy a végén mégis felmentsen, de csak akkor, amikor már minden kanyar legvadabbikát is bevettem, volt hogy lendületből, volt hogy muszájból.
És ha én tényleg Lúcia vagyok, csak kérem, legyen kegyes az a toll, meg rajta keresztül a kéz, ami a kanyarokat méri , meg talán számolja, legyen a vége jó, meg szép, meg legyen szex is, jó sok, és kevesebb titok, de több megértés, és a végén ha más nem egy lyuk, amin átesve tényleg, egy másik életbe érünk.

A szex és Lúcia, színes, francia-spanyol romantikus dráma, 128 perc, 2001, 

rendező és forgatókönyvíró :Julio Medem, zene: Alberto Iglesias producer: Fernando Bovaira vágó: Iván Aledo
szereplő(k): Paz Vega (Lucia); Javier Cámara (Pepe);  Najwa Nimri (Elena);  Tristán Ulloa (Lorenzo);  Elena Anaya (Belen);  Daniel Freire (Carlos/Antonio); Silvia Llanos (Luna)

“Az élet levelekben” (Life in Letters) c. könyv John Steinbeck életét foglalja össze. Ebben az életrajzi levelezésben található idősebb fiának Thomnak 1958. november 10.-én írt levele.

A gyerekeim olyanok, mint a nap: az ismerkedés pillanatában még tartózkodóak, mint a pirkadat, de ha megvan a bizalom: a csilingelő kacagásuk mindenkit átjár és melenget.

Egy éve volt, nem tudtam hogyan is lesz ... A nyarunk haladt a maga kis lelassult tempójában: ribizlit, málnát és cukkinit szedtünk, a tóparton kergettük a hattyúkat és csipogó madarakat, április végétől szinte minden hétvégénk hasonló ritmusban zajlott.

Az én hasam csak egyre nőtt,  a fiam meg egyre gyorsult beszédben és mozgásban.Végül egy tökéletes vasárnapot abszolváltunk: éppen merengtem a naplemente pirosában a stégen ugrándozó szőke buksin, ahogyan az apjának hevesen gesztikulálva magyaráz és bevillant, hogy ne vegyük ki a gyerekülést, hátha hajnalban indulnunk kell.

Éjszaka többször ébredtem, de csak valami megmagyarázhatatlan izgatottság volt. Már alig vártam, hogy pirkadjon, „o” ez mintha fájna, á „nem-nem” ez egész elviselhető, közben benézek a nagyhoz, átfordul békésen az oldalára „krhh-krhh” egyenletesen szuszog, csorog a nyála, megvakarja magát. Odasúgom T-nek, lehet, hogy ma lesz, ő megfordul, szólj, ha mennünk kell. Aztán hatkor mindenki egyszerre megébred. JÓ, inkább mégis, lomhán szedelőzködünk, hezitálok,  nem-nem, talán mégsem, és nehogy hülyének nézzenek a téves riasztás miatt. De, mégis, inkább menjünk be.

Kopp-kopp-kopp,

végigrobogunk az ébredő kórházon, becsengetünk a szülészetre,

milyen vicces a neve „Kreißsaal”, nevetnem kell, mert belüktet a hiphop:

„pörög az élet béjbi mint a ringlisspil, na gyere, szédülj velem, feküdj a fűbe válassz csillagot

akár mi is lesz velünk tudjad, én mindig itt vagyok”.

Egy mosolygós arc beinvitál, ott maradunk. Még próbálkozom vissza, de a válasz, nem-nem, itt marad.

Ctg, egy gyors ultrahang - a gyerek arctartásos (Sternengucker) és lüktet „feküdj a fűbe és válassz csillagot”,

már beékelődött, így nem fekszünk a fűbe, hanem kilométereket sétálunk, közben kérlelem őt, ha nem jelent gondot, kérlek FORDULJ BE!

aztán kicsit csendesebben: csak akkor, ha neked is jó!

A percek húzódnak, közben figyelem a fákat,

ahogyan végigcikázik a júliusi szél,

be van minden borulva, fázom, valaki rám mosolyog.

Érdekes látvány: rovom a köröket. hordóhasammal és a kapucsínós poharammal,

már-már eketalpat hagyva a betonban, a kórházi erdőparkban.

Tizenegyre visszamegyek a szülészetre, újabb ctg:

kiugró görbék nincsenek,

de alig bírom elviselni,

már pörög:

dél van,

elkezdődött,

és onnantól összecsúszik minden, érzések és határok.

már nem emlékszem, de mindent jól csinálunk,

es akkor

cuppogva felsír,

mennyire megviselten aranyos.

hát itt vagy, és ahogyan a karomba kapom,

még lüktet köztünk a köldökzsinóros kapocs,

pontosan ebben a percben egy fénynyaláb átölel minket,

kisütött a nap,

hát itt ragyogsz.

Két nő: a kicsim arcán egyik pillanatban egy szomorú fájdalmas grimasz,

a másikban egy igéző angyali mosoly.

Délután bejönnek a srácok,

a férfinek a kezében egy hatalmas gerbera csokor,

a másik zilált fejű, kisírt szemű, szőke buksi meg egy hatalmas rózsát szorongat.

Felül az ölembe,

mennyire nehéz,

mintha megnőtt,

anya ugye hazajössz?,

és ahogyan megsimogatom a nedves arcát, beugrik ismét:

„ezek könnyek vagy csak a szél fújja,
letörlöm az arcodról két ujjal
mer én ilyen vagyok, én nálam mindig van zsepi
neki, neked, nekem valaki mindig sír
aztán pörög az élet béjbi mit a ringlisspil
na, gyere szédülj velem, feküdj a fűbe válassz csillagot
akár mi is lesz velünk tudjad én mindig itt vagyok
akkor is itt leszek én mindig itt vagyok”

dupla anya vagyok.

szülinapi "lepény" :)

Idézet: beerseewalk-szerelmes-ből