Enyészpont

Enyészpont

Levél a szerelemről

2013. július 19. - Koriander

“Az élet levelekben” (Life in Letters) c. könyv John Steinbeck életét foglalja össze. Ebben az életrajzi levelezésben található idősebb fiának Thomnak 1958. november 10.-én írt levele.Az alapszituáció: a tinédzser Thom reménytelenül szerelmes Susanba és az apja tanácsát kéri. Az atyai válaszlevelet megkiséreltem lefordítani, de rá kellett jönnöm, hogy a látszatra egyszerű, maníroktól mentes steinbecki írást szöveghűen visszaadni kőkemény feladat, mégis íme:

New York,

1958. november 10.

 

Kedves Thom:

 

Ma reggel kaptuk meg a leveled. Én a saját, Elaine természetesen a saját szemszögéből válaszol.

Először is, ha szerelmes vagy - az egy jó dolog. Ez az egyik legjobb dolog, ami valakivel megtörténhet. Ne engedd, hogy bárki is ezt (az érzést) lekicsinyítse vagy elbagatellizálja.

Másodszor, két fajta szerelem létezik: az egyik önző, kicsinyes, mohó, én-kultuszú dolog, mely elbizakodottá tesz. Ez lesz a komisz és megnyomorító fajta. A másik, a legszebb tulajdonságokat hozza ki belőled: a szívélyességet, a megfontoltságot, illetve a tiszteletet, nemcsak a társadalmi normák tiszteletét, hanem a másik személy egyediségének és értékének elismerését. Az első fajta megbetegít, lealacsonyít, illetve legyengít, míg a második megerősít, bátorít és felszabadítja a benned rejlő jóságot és bölcsességet, amit esetleg nem is sejtettél, hogy benned létezik.

Azt állítod, hogy ez nem kölyök szerelem. Ha ezt a mélységet érzed- természetesen ez már nem kölyök szerelem.

De nem hiszem, hogy arról kérdezel, hogy te mit érzel. Hiszen ezt te jobban tudod bárkinél. Amit szeretnél az az, hogy segítsek, hogy mit kezdj ezzel az érzéssel és én elmondom:

Légy büszke rá, illetve nagyon boldog és hálás érte.

A szerelmed tárgya a legjobb és a legszebb. Igyekezz felnőni hozzá!

Ha szeretsz valakit - és ezt állítani nincs semmi bántó - egy dologra kell emlékezned, hogy vannak emberek, akik nagyon félénkek, és néha a kinyilatkoztatásnál figyelembe kell venni ezt a szégyenlősséget.

A lányok valahol tudják és érzik, hogy mit érzel, de szeretnék ezt szó szerint hallani.

Megesik, hogy az érzelmed - egyik vagy másik okból kifolyólag - nem talál viszonzásra, de ez nem jelenti azt, hogy ez ettől kevésbé értékes és jó.

Legutoljára, ismerem az érzést, mert én is birtoklom és hálás vagyok, hogy te is.

Örülünk, ha találkozhatunk Susannal, bármikor szívesen látjuk. De Elaine rendezi a dolgokat, mert ez az ő fennhatósága és ő is nagyon örvend a dolognak. Ő is ismeri a szerelmet és lehetséges többet tud segíteni, mint én.

Ne félj veszíteni. Ha ez az igazi, akkor megtörténik. A fontos dolgokkal nem sietnek. A jó nem vész el.

Szeretettel:

Apa

 

És akkor el is érkeztem oda, amiről valójában írni szerettem volna...

Igen, Steinbecknek, mint mindig, igaza van. Valóban két szerelem létezik, az egyik az embert leépíti, a másik élteti. Mindkettő függőség, de vajon sikerül-e időben felismerni. Történt velem, még sok-sok évvel ezelőtt egy konferencián megismerkedtem valakivel: káprázatos elme, férfias fizikum, valahogy rögtön működött a kémia és a varázslat, valami eszement keringőbe kezdtünk. Távkapcsolat révén olyan tulajdonságokkal is felruháztam, amik csak az én fejemben léteztek, a valóságban viszont egy idegennel találkozgattam. Az elválások szívszaggatóak voltak, valahol kerestük a közös élethez a helyszínt. Végül Dél-Olaszországban egyeztünk meg. Nekem sikerült kibuliznom egy ösztöndíjat és egy kisebb projektet Nápolyban, az első csalódás akkor ért, hogy ő csak pár hónap múlva érkezik. Végül nem jött. Tulajdonképpen mindenki lehetségest kizártam a közvetlen környezetemből, mert rá vártam. Felesleges volt. Imponált neki, hogy egy ostoba liba fülig szerelmes belé, és bármire képes lenne érte, szimplán visszaélt ezzel a bizalommal. Ami a kapcsolatunkat jellemezte, hogy minden iszonyatosan bonyolult és körülményes volt, egyszerűen ránk nehezedett. Amikor közölte velem, hogy végül nem jön, az az igazság, hogy megkönnyebbültem, végre újra visszazökkentem a valóságba, hogy nincs hitegetés, bizakodás. Tudtam, hogy vége, és ettől újra önmagam voltam.

Fellélegeztem. Három évig nem kaptam levegőt.

 

 

 

 

Hivatkozás:

Letters of Note: Nothing good gets away,

John Steinbeck: A Life in Letters, Pengiun Books, 1989

Thom Steinbeck interjú: http://thehairpin.com/2012/05/an-interview-with-thom-steinbeck

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enyeszpont.blog.hu/api/trackback/id/tr995414485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reszet Elek 2013.07.19. 11:59:26

Két megjegyzés, ami kapcsán ne kerekítsünk vitát (fem vs antifem meg hasonló zöldségek):

Elgondolom a helyzetet, hogy manapság a tinédzser fiú apjához fordul szerelmi problémájával. Nem valami életszerű sajnos.

"De Elaine rendezi a dolgokat, mert ez az ő fennhatósága és ő is nagyon örvend a dolognak." - Lám lám, egy másik érdekesség. Kapcsolaton belüli munkamegosztás. Erről is lassan elfelejtkezünk.

Szerelem, az örök téma. Nincs felkészülve rá az ember. Nekem az első igazi viszonylag idősen jött. Ettől függetlenül úgy rohant át rajtam, mint a gyorsvonat. Minden hibát elkövettem, amit csak el lehetett, a lezárultával meg kétéves (nőmentes) gyászkorszak kezdődött. Mindezek ellenére nem bánom, hogy így történt.

Koriander 2013.07.19. 12:17:30

@Reszet Elek: gondoltam karpotollak az elmaradt apak napja poszttal :-) ez egy idealis vilag, itt az intertju, hogy Thom hogyan emlekszik vissza:
thehairpin.com/2012/05/an-interview-with-thom-steinbeck

mindenestre en azt szeretnem, hogy a gyerekeink batran forduljanak hozzank, nekem hasonlo viszonyom van/volt a szuleimmel es ezert nagyon halas vagyok, talan bennunk is meglesz ez a kepesseg nyitottan elfogadni a gyerekeink szamunka teves donteseit? remelem.

Koriander 2013.07.19. 12:18:35

nem tom miert nem teszi hozza a hiperlinket

Koriander 2013.07.19. 12:24:09

( a hszm erosen felreertheto, nem Elekkel vannak kozos gyerekeink, hanem a ferjemmel, de vhogy nem tudtam egyes szam birtokloban irni.)

Koriander 2013.07.19. 12:35:34

persze kimodizhattam volna, de...
tipikusan csetlo-botlo "koriander", aki kapkod, hadonaszik.
ki lehet ebbol noni?

Koriander 2013.07.19. 12:36:30

cikk aljan a link az interjuhoz, erdemes elolvasni!

Koriander 2013.07.19. 12:59:09

One of the things my father had going for himself is he talked to children like he talked to adults. Kids loved my father, because he didn’t talk down to them. They asked him a question, he gave a serious answer, he treated them as serious human beings.

(...)
Kids just move on, it's like instant gratification. If they’re not getting what they want, where they want, when they want it, they move on to something else."

ket legjobb mondat a Thom Steinbeckes interjubol, szerintem.

Pikareszk 2013.07.19. 21:32:35

Tetszik ez a fordítás, köszönöm :)

Én azt hiszem, Elaine fennhatósága arra terjed ki, hogy mikor, és milyen formában fogadják Susan-t az otthonukban, vagy bárhol, ahol be lesz mutatva a családnak. Ha ő vezette a háztartást, akkor érthető Steinbeck célzása, azt hiszem, hisz a neje nyilván jobban tudta, melyik lesz erre a legmegfelelőbb alkalom.

Pikareszk 2013.07.19. 21:33:14

@Koriander: Nem vagyok a régi, még csak félre sem értettem a közös gyerekeidet. :D

makimano80 2013.07.19. 21:47:48

@Pikareszk: Hát nem mi vagyunk a közös gyerekek? Na, ezt is így kell megtudnom. Jellező....:-/

makimano80 2013.07.19. 21:52:02

Hogy a poszthoz is szóljak. Szép kapcsolatuk lehetett, apának és fiának. Szerintem kevés az ilyen manapság, ha van egyáltalán.

Koriander 2013.07.19. 21:54:26

de-de, maki, dehogynem, csak vhogy szuloi es kapcsolati valsagunkat eljuk, meg mindig nem meselte el az apatok, hogy merre koszalt:-)

pika, koszi, vannak benne erdekessegek pl. hasznalja egymas mellett a selfisht es a egoisticot, nekem ez szoismetles lenne alapbol. vhogy megkopott az angolom.

Pikareszk 2013.07.19. 21:56:37

@makimano80: Azt csak az anyád találta ki, hogy elszakítson minket, nem emlékszel?!

Pikareszk 2013.07.19. 21:59:45

@Koriander: Olyannyira válság, hogy igazából nem is tudtam értékén kezelni ezt a levelet. Mert nekem, aki soha nem látott hasonló mintát, és a környezetemben sem volt ilyen példa, egy megfoghatatlan és mesebeli, vagyis inkább regénybéli ez az egész helyzet, illetve az, ahogyan kezelik a helyzetet.

makimano80 2013.07.19. 22:02:50

@Koriander: 'selfish', 'egoistic', szerintem is szinonimák, bár nem vagyok szakértő.

Pikareszk 2013.07.19. 22:12:29

Szerintem az önzés tágabb fogalom, mint az egoizmus de ebben nem vagyok biztos.

Koriander 2013.07.19. 22:17:24

@makimano80: de, ha megnezed az eredeti levelet, hivatkozasokban a nyomorito szerelem leirasanal egymas mellett felsorolaskent hasznalja, szoval Steinbecknel nehezen tudom elkepzelni a szimpla szoismetlest, bar az isnlehet, hogy stilisztikailah ezzel nyomatekosit. hat nemtom, en tenyleg barbar vagyok az ilyesmihez.
@Pikareszk: pika, nagyon sajnalom az irl dolgokat. viszont Elekben nagyon jo tulajdonsagok rejlenek, szoval remelhetoleg tole is kapunk majd egy vizibolkas posztot, aztan majd ugy 15 ev mulva itt szidjuk a kamasz kolkeinket kozosen:-) meg ki hogyan oldja meg, erdemes elolvasni, hogy Thom hogyan emlekszik, nem is emlekszik a csajra:-)

makimano80 2013.07.19. 22:18:16

Lehetséges, de az biztos, hogy az egoizmus erősebb, mindenképp negatív felhangú, míg az önzés, lehet egészséges önzés is. Legalább is számomra van köztük kis különbség.

Koriander 2013.07.19. 22:18:33

na megyek luciazni mindenki alszik veeegre... remelem reggelig.

Koriander 2013.07.19. 22:19:53

@makimano80: szerintem ez egy nagyon erdekes dolog, hogy mikeppen ulteted at a szoveget, nem veletlen, hogy kulon szakma.

Koriander 2013.07.19. 22:20:45

maki, ma hogy vagy? laz? nozi?

Pikareszk 2013.07.19. 22:22:52

Viszont ha a pszichológiai értelemben vetjük össze őket, akkor a self és az ego más-más én- területet lefedő fogalmak.

Pikareszk 2013.07.19. 22:28:53

@Koriander: Kedves vagy, és most jutott eszembe, hogy valójában, az egyik kis angol kolléganőm annyira klassz családban él, hogy öröm őket nézni. Látszik, hogy működik, és hogy barátiak a viszonyok a famíliában, korra, nemre, születési sorrendre való tekintet nélkül.
Persze nem látok bele, nem tudom, mi megy, avagy mehet a háttérben (mert ugye, a rossz példa nem az emléke miatt rossz feltétlen, hanem mert elhiszed, hogy az mindig van, ha a fene fenét eszik is) de ránézésre egy jól működő család, és nagyon örülök, hogy látok ilyet, három generáción keresztül.
Apu karate-tanár, anyu óvónő, egyik lány jogász, másik szülésznőnek készül. (szülésvideókat gyűjt, 19 éves, és az egész kiscsaj egy csupa finom kis komolyság.) Beatles és Elvis a kötelező családi zene, Memphisbe, meg Woodstockba is együtt mentek, kirándulni. :)

Pikareszk 2013.07.19. 22:30:45

Ja, és az egész család karatézik, óvónő anyu is, lányoknak fekete öv, még a nagyszülők is elkezdtek :D

makimano80 2013.07.19. 22:54:54

@Koriander: Köszi, még megvagyok. Éjjel nem aludtam, úgyhogy mindjárt megyek is, hátha ez lesz az én éjszakám! ;-)

Bocs, hogy lassan reagálok, de két gépről tolom, mert a tabletten megfőtt a google szolgáltatás, a gmailembenem tudok belépni.
Mindegy, a lényeg, megnéztem az eredeti szöveget...hát, vagy nincs most agyam hozzá, vagy amúgy se, de nem bírom értelmezni a felvetődött kèrdést. Talán majd máskor, de agyalok rajta, mert fősulin erősségem volt az irodalmi fordítás (de rég voltnaz!), hátha rájövök, hogyan értelmezendő. Bár szerintem nagyon jól lefordítottad, nem hiszem, hogy különbet tudnék. :-)

Pikareszk 2013.07.19. 23:02:14

@Koriander: Elolvastam, igen megmosolyogtató, úgy értem, kedves és tetszett. A fiát is fantasztikus embernek látom, egyenes és komolyan veszi a kérdéseket :)

Pikareszk 2013.07.19. 23:03:43

@makimano80: Jobbulást neked is meg Tablé-nak is. :) Jó pihenést!

vera de már lassan szégyellllllem 2013.07.20. 19:38:37

sajnos nem találom a vombis belépőmet. :)
jó formában vagyok..
na kezdem az olvasgatást, eddig tetszik a blog.
vombat-vera

Koriander 2013.07.20. 19:44:19

@vera de már lassan szégyellllllem: kukucs:-) jo a nicked vombi, kb. olyan mint a tibor vagyok hoditani akarok:-)

Koriander 2013.07.20. 19:45:02

(tobbiek szerintem strandolnak)

makimano80 2013.07.20. 23:59:58

Szia vombi vera! És szia többiek!

Most jövök a strandról. Homokvárat építettem. (Jobb mintha légvárat...)

Mi újság van mindenkivel?

Balt 2013.07.25. 10:04:44

3 évig?! Az az "élet" majd 5%-a! A semmiért? Hihetetlen. Filmre kívánkozik. :) (Viccen kívül. Nekem csak alig 1 év adatott meg hasonlóból, de abban is voltak "lopott" félhónapok.)

Bocs, csak felületesen bekukkantottam a srbija blog alapján, de majd esetleg még jövök. Nem fenyegetés. :)

Balt 2013.07.25. 10:08:10

A levelet el sem olvastam első nekifutásra. Kösz, nagyon talált!
süti beállítások módosítása