Reszet Elek szerint: A Szex és Lucía (Lucia y el sexo) Julio Medem 2001-ben készült nagyszerű filmje, melyet nagy szeretettel ajánlok minden felnőtt és nem felhőtlen, ám magával ragadó szórakozásra vágyó filmnézőnek. Mivel jelen esetben sem a film kritikája a cél (az internet önjelölt okoskodó kritikusaival Dunát lehetne rekeszteni) az alábbiakban inkább néhány szösszenet gondolat következik ill. némi filmértelmezés. A részlegesen spojlergyanús megjegyzéseket igyekszem a komment részre hagyni. Miért is jó ez a film egy férfi szemszögéből?
Például a három gyönyörű női szereplőért. A három szépséget és igazán karakteres szereplőt napestig elnézném. Nem is tudom hirtelenjében Paz Vega, Najwa Nimri avagy Elena Anaya kisugárzása tett rám nagyobb hatást. Az ízlésesen ám mégsem művészi szenvelgéssel fényképezett és vágott, valóban erotikus jeleneteiért. És a szexualitás valóban keresetlen és felnőttes megélésének ábrázolásáért. A szemet gyönyörködtető mediterrán tájért, a nyelvért és a filmbeli sok evésért (mintha minden érzékszervet igyekezett volna bekapcsolni a rendező). Azért az életérzésért ami a filmből sugárzik, mely még a filmbeli emberni tragédiákat is az elviselhetőség és megérthetőség szinjén képes kezeltetni a filmet nézővel. A film sztorijáért, ami miatt a teljes kétórás film alatt figyelni kell. Látszólag a film egy szerelmi háromszög története, mely viszonyrendszerét árnyalják egyben bonyolítják negatív történések, baleset és halál. Tetszik hogy-e háromszög két csúcsán van nő és csak egy csúcsán férfi. Igazán magával ragadó jelenet és az egyik kedvenc részem, amikor a film vége felé mindkét nő az ajtóra függesztett tekintettel várja a férfi beléptét a szobába. Az arcokon annyi minden tükröződik...
A látszólagos szót e bekezdés elején azért használtam, mert a cselekménynek van egy jóval összetettebb egyben talán érdekesebb olvasata is. Ezzel kapcsolatosan viszont majd a kommentekben, mivel nem szeretném lelőni a film cselekményét. Igazán élvezhető és szerethető film, mindenkinek ajánlom.
Koriander szerint: Végignéztem. Az a film- ami a személyes fájdalmas emlékek miatt- inkább a „nem nézem tovább” kategória lenne, mégsem tudtam megállítani a lejátszót, és szinte az arcom elé tett két kezem ujjrései közt kukucskáltam végig: fogva tartott.
A két főszereplő, mert erősen emlékeztetnek valakikre, alapból „nemszimpik”- így a negatív elfogultság miatt nehéz a történésekre koncentrálnom: az emléklavina kizökkent, rámtódul és betemet, milyen fura, hogy a film is egy oxigénszegény környezetben játszódik, a víz alatt. Magát a rendezést jelen esetben túlzsúfoltnak találtam: túl erotikus, túl szenvedélyes, túl neurotikus, túl művészi, túl szövevényes. A kevesebb, a képi megvalósításnál, bármennyire is közhelyesen hangzik, több lett volna. Rám nehezedett, és ami leginkább zavar, hogy nem tudtam szabadulni a lúzer balfékek gyülekezete jelezőtől. A végső döfést mégis Luna halála adta meg...amint felbukkan a morgó Rottweiler a filmben sejteni lehet, hogy valami történni fog. Nem tudom, hogy a rendező részéről a kutyafajta megválasztása tudatos volt vagy véletlen, mindenesetre a németországi statisztikák szerint a Rottweiler az egyik leghamisabb és a harapási statisztikákban a leggyakrabban szereplő kutyafajta. Ettől függetlenül szép állat, de még filmvásznon keresztül is rémisztő, annyira, hogy a morgására olyan zsigeri félelem kapott el, amit az ember valahol fenéktájékon összehúzódni érez, amikor vagy nagyon fél, vagy nagyon leszidták. Az egyetlen cuki jelenet az iszappakolásos erekció volt, azt tényleg meglepően érdekes megoldásnak találtam. Összességében az agyonajnárolt Pedro Almodóvarhoz képest, azt kell hogy mondjam Julio Médem potens, így érdemes lesz rá odafigyelni.
Pikareszk szerint: Lúcia én vagyok. Úgy indul ez a film mint egy pofon, amit nem vársz de megérkezik, és a csattanás pillanatában már tudod, hogy ezt tényleg te kapod, neked szánták - kitérni kár lett volna, a tiéd. Azt hiszem, hogy a másik utolsó utáni alkalommal is meggyőzhető, vagy ha nem, hát megvádolhatom, sose szerettél igazán, ha ez sem, hát kérek, könyörgök, szép lassan lecsúszva a magas lóról, beleesve a kétségbe, jó mélyre, annyira, hogy remegő kézzel mérjem ki a kávét a szünetig, amiben hazarohanhatok és megláthatom minden lakások legüresebbikét. Ahol már csak a telefon csörren, jön a hír, meg az emlékek, mint a lavina, betemetnek, amilyen tisztán felsorakoznak a képek.
Én nem vagyok Lúcia, szerelmet sose vallanék egy ismeretlennek egy kávézóban mióta olvastalak szerelmes vagyok beléd,pillanatfotókkal sem tarkítanám az első alkalmat, ahogy vadul szeretkezünk, de azt hiszem, nem lepődnék meg, ha valaki karon fogna, és hazavinne, ha már megkértem hogy éljen velem, örökre.
Nem én vagyok Lúcia, a holdfényben fogant gyermek nem csalna mosolyt az arcomra, ha egy félkész regényből bukkan fel az a szép kislány, akkor még kevésbé, de én is olvasnám a félkész regényt, belekukkantanék, hisz megölne a kíváncsiság, mit ír a másik, mit rejt a fej, amiből néz rám, mit rejt a homlok, ahonnan kipattan a kérdéssé formált gondolat, és ahol eltűnik a pillanat, meg a férfi is mindjárt, leül, kopácsol, belevesznek a napok a billentyűzetbe. Mintha ellopná az a könyv, az a történet, mi az, ami rólam szól, de nem láthatom, a részese vagyok,. Ha én lennék Lúcia, én is elmennék a megírt szigetre, elmennék oda, ahonnan a másik apaként tért haza, elmennék oda, ahol míg élt, boldog volt, ahol tán van válasz arra, miért fakult még a ránca is, nem is mélyült, csak kopott, mióta tudta a gyereket, mióta mi már olyan rég együtt vagyunk, mióta mindent beleírt abba a könyvbe, mióta olvasom azt a könyvet. Mert én vagyok Lúcia, hamarabb keresem a választ, minthogy megvárjam, lecsapnám a kagylót, az ítélet előtt én is, lennék félreértés áldozata, csak hogy kifuthassak a világból, ha annyira fájna hogy nem bírnám meghallgatni, hogy ennyi, vége, nincs tovább, elment, a fakuló ráncok mostmár biztos nem mélyülnek tovább.
És lehet, hogy én csak egy Lúcia vagyok, írja, írja valaki a történetemet, hogy a végén mégis felmentsen, de csak akkor, amikor már minden kanyar legvadabbikát is bevettem, volt hogy lendületből, volt hogy muszájból.
És ha én tényleg Lúcia vagyok, csak kérem, legyen kegyes az a toll, meg rajta keresztül a kéz, ami a kanyarokat méri , meg talán számolja, legyen a vége jó, meg szép, meg legyen szex is, jó sok, és kevesebb titok, de több megértés, és a végén ha más nem egy lyuk, amin átesve tényleg, egy másik életbe érünk.
A szex és Lúcia, színes, francia-spanyol romantikus dráma, 128 perc, 2001,
rendező és forgatókönyvíró :Julio Medem, zene: Alberto Iglesias producer: Fernando Bovaira vágó: Iván Aledo
szereplő(k): Paz Vega (Lucia); Javier Cámara (Pepe); Najwa Nimri (Elena); Tristán Ulloa (Lorenzo); Elena Anaya (Belen); Daniel Freire (Carlos/Antonio); Silvia Llanos (Luna)