„Társakat keres a teremtő és nem holttesteket,

nem nyájakat, nem hívőket.

A vele-teremtőt keresi a teremtő”

F. Nietzsche

Ma van az egyházi frigyünk napja.

Ez annyit jelent, hogy a polgári esküvőnk után pár évvel a pasim Isten előtt is bevállalt.  Igen ez kegy is  és  önirónia.

Amikor bemutattam a szüleimnek, anyukám a könnyeit palástolva bíztatta a vej jelöltet:

- Nem irigyellek - kezdte csilingelő kacagással - Korival nem lesz könnyű dolgod: öntörvényű, robbanékony és konok.- T. a maga arisztokratikusan szelíd autoriterségével udvariasan csak elmosolyodva annyit válaszolt, hogy szerinte "minden rendben van".

Valahogy  első pillanattól sikerült megszelidíteni az élces, mindentmegmondó énemet- mellette angyalnak, dorombolós kiscicának  érzem magam. Nyilván egy vulkánnal, azért nehéz- így nem is mosdatom tovább a szerecsent.  Anyu míg élt, mindig kért, hogy vigyázzak rá:  "ez a fiú nagyon szeret." Az igazság az, hogy ezt  bármilyen bárgyú így nyilvánosan leírni, de én is őt.

Ritkán írok róla, mert az alapvető boldogságról igazából nincs mit.

A hormongőz már elszállt, 10 éve vagyunk együtt, két gyerek, viszont van ez a "tok a kardját" kémia meg a csukott szemmel táncolható napi koreográfia...

Mindez olyan, mint a hímen láncára felfűződő igazgyöngyök, amik nélkül a létezésem félűr lenne. Ő nem szimplán játszótárs. Látszólag szöges ellentétei vagyunk egymásnak - ez jelenthet veszélyt. Ugyanakkor pont ez adja azt a bizonyos kapcsolati flasht: a lélek a másik rokonlelket a szexuson keresztül keresi, és kiszökve létrejön a kettőből az egy.

Ő az én vele-teremtőm.

jöhet a zene :)).

U.i.: Daft Punk ugye illik Nietzschéhez?