Mostanában az "ugye szeretsz?" és a "nem szeretlek"-ben vergődünk....olyan szinten, hogy az éppen csak beszélni tanuló 21 hónapos is már, ha valami nem az ő elképzelései szerint alakul, akkor egy harsogó "mem sze!"=(nem szeretlek) és "nem te!"(= nem tetszik)-kel utasít rendre. Ilyenkor próbálom elmagyarázni, hogy bár a jelen csínytevést nem helyeslem, de mindig is szeretni fogom őket.
Aztán eljött a pillanat, amikor az éppen aktuális próbatételemnél (esti fürdetés fogócskával), mondtam a Nagyomnak, hogy elfáradtam. Erre ő visszakérdezett "a szereteted is?". Mondtam neki, hogy úgy érzem most az is. A kapott információtól kicsit magába roskadt, közben azért a fogaskarekek az okos buksiban láthatóan kattogtak tovább, majd felkiáltott:
-Anya semmi baj, megjavítunk! Igyál sok vizet és életre kelsz!
(A "vízivás" előzménye egy húsvét előtt kiültetett és teljesen hervadt primula volt, amit még sikerült az utolsó előtti percben meglocsolnunk, hát nem életre kelt?! :))
